"Ki a legjobb Magyar Nyomdász" szakmai verseny díjátadás
2008. november 4. Budapest
Ez évi szakmai versenyünk az 5. forduló után véget ért. A több mint 40 résztvevő hónapról hónapra mérte össze tudását a www.magyarnyomdasz.hu által meghirdetett szakmai megmérettetésen. A különböző fordulók más-más témakörben tették póbára a részvevők felkészültségét. A szakmatörténet, nyomdai előkészítés, nyomóformakészítés, nyomtatás és kötészet témái felölelték a szakmai ismeretek naprakész tárházát, ugyanakkor szakmatörténeti jártasságot is igényeltek.
Idén a tavalyi versenyünk első helyezettje Szili József lett a "Legjobb Magyar Nyomdász", 98 ponttal. A második helyen 96 ponttal 3 résztvevő Remete Kornél, Sike János és Grünvald Zoltán végzett. Harmadik helyen Bohner Ferenc 90 ponttal ért el remek helyezést.
A csapatok versenyében pedig az Oláh Nyomda 98 ponttal végzett az első helyen.
A második a Printland Kft 92 ponttal, harmadik pedig az utánpótláscsapat a Antók U21 91 ponttal.
Gratulálunk a győzteseknek!
