Az eladás szervezése
2008 November 5. Budapest
Sikeresen zárult az értékesítés hatékonyságát szolgáló szakmai továbbképzés első etapja. Ahogy az, az eredeti meghirdetésben szerepelt, a második rész már az értékesítők munkáját összefogó vezetőknek szól "az eladás szervezése" témakörében, és az első etapban való részvételtől függetlenül is lehet rá jelentkezni.
Mivel az első részre is többen már úgy jelentkeztek, hogy a teljes szakmai tréninget végigtanulják, ezért a második etapra már több résztvevő van, de még vannak szabad helyek, amelyeket most ismételten meghirdetünk.
Az első etap tanulságai megerősítették, hogy a továbbképzés nem csak a nyomdai beszállítók - ezen belül is elsősorban az alap- és segédanyag forgalmazók - munkatársainak és vezetőinek szól, de nagyon hasznos a nyomdákban dolgozó, a nyomdai kapacitások értékesítésével foglalkozó műszaki vagy kereskedelmi alapképzettségű munkatársaknak is!
A tanfolyamon nem nyomdatechnológiai, műszaki ismereteket adunk át, ezek legaláb alapszintű ismerete elvárás a jelentkezőktől, és evidenciának tekintjük a szakmai tájékozottságot.
Néhány vélemény az első etapot sikeresen végighallgatóktól:
-
jóval többet kaptam, mint amire előzetesen számítottam
-
rájöttem egy-két váratlan kudarcom okára, esélyét látom, hogy máskor kikerüljem a csapdákat
-
jobban megértem az embereimet, de azt is, hogy mikor kell bekeményítenem
-
számomra agyilag is helyre tette az ösztönös gyakorlatot
A második etap végén vélhetően hasonlóan kedvező véleményeket fogalmaznak meg majd a résztvevők.
A tréning végén a hallgatók tesztfeladatot kapnak és az azt sikeresen megoldóknak a tanfolyam elvégzéséről oklevelet adunk. A tanfolyam az ISO rendszerek kötelező szakmai továbbképzései közé sorolható.
Az eladás szervezése szakmai továbbképzés időpontok:
2008. november 5., 12., 18(?). három alkalommal, délutánonként 14-től kb. 18h-ig.
Az eladás szervezése szakmai továbbképzés részvételi díja
PNYME tagvállalatai által delegáltaknak: 26 000 Ft/fő + ÁFA.
Más cégek által delegáltaknak 31 000 Ft/fő + ÁFA
A harmadik (Cégvezetés és az értékesítés) etappal együttes jelentkezés esetén kedvezményesen
PNYME tagvállalatai által delegáltaknak: 45 000 Ft/fő + ÁFA.
Más cégek által delegáltaknak 56 000 Ft/fő + ÁFA
(A harmadik egység kimondottan a felsőbb vezetésben érdekelteknek szól az értékesítés és az éves tervezés kapcsolatáról. A tréningek egységei tehát egymásra épülnek a vállalati rendszerben, de egymástól függetlenül is elsajátíthatóak.)
Jelentkezés a mellékelt jelentkezési lap visszafaxolásával, vagy az egyesület honlapján. Telefonos jelentkezések esetén is kérjük az írásbeli megerősítést!
ONLINE JELENTKEZÉS