Nyomdaipari Karbantartók Szimpóziuma
2005 szeptember 22. - Szeged

A Tisza-parti város szép idővel várta szeptember 22-én a Nyomdaipari Karbantartók Szimpóziumának résztvevőit, akik immár 22-szer találkoztak. Néhány igazoltan és több "igazolatlanul" hiányzó kolléga okán most kevesebben voltak együtt a szokásosnál.

Az idei házigazda szerepét a a Lapkom Kft. Délmagyarország Nyomdája vállalta magára. Csatlakozott hozzájuk az ugyancsak szegedi A.A. Stádium Kft., a legismertebb magyar karbantartási-szervezési tanácsadó vállalkozás. Segítségükkel és a közreműködésükkel egy igazán változatos és tartalmas szakmai programot sikerült megvalósítani.

A szakmai program első blokkjában Dr. Péczely György (A.A. Stádium Kft.) és munkatársai - Gaál Attila és Farkasné Antal Anikó - a karbantartás-szervezés legkorszerűbb irányzatairól tartottak előadásokat. Bemutatták a az előrelátó megoldások különböző aspektusait, az állapotfigyeléstől az autonóm karbantartáson át az emberi tényező és motiváció fontos szerepéig. Hatásos csúcspontja és befejezése volt ennek a résznek a "fiatal generációt" képviselő kecskeméti Varga Róbert előadása arról, hogyan is valósítják meg ezeket az elveket az M-real Petőfi Nyomda karbantartásában.

Gál Tamás és Tippel László nyomdai gumihengerek fejlesztési eredményiről tartott előadásának különös hangsúlyt adott az, hogy cégük a Béta-Roll Rt. - a hazai gyártás bázisa -idén 20 éves. Az első napon még két elemzést hallhattunk az állapot-felügyelet célszerű és lehetséges megoldásairól Homolya Györgytől (SPM Budapest Kft.) és Erőss Istvántól (Commend Komplex Manager Iroda). Utóbbi hosszú nyomdaipari karbantartó pályafutás után, a közelmúltban kezdte ezt az új vállalkozását.

Az igencsak késői vacsora előtt a Délmagyarország Nyomda várta szakmai látogatásra a résztvevőket. Az előkészítő szervezésben sokat segítő Hocz Pál nyomdaigazgató (a vállalatvezetés által elrendelt) más elfoglaltsága miatt helyettese Böröcz József kalauzolta a résztvevőket és mutatta be az újságnyomdát, a technológiát és a lapindulási előkészületeket. A vendéglátók bánatára a feszített program miatt már nem volt mód kivárni, hogy "feldübörögjön az Albert", ahogy az ottani nyomdászok a gépüket becézik.

Mielőtt az étel az asztalra került az Öreg Körössy Halászcsárdában egy régi barát és kolléga köszöntése volt soron. Az "öreg motorosok" közül Kozma Lajos a napokban ment nyugdíjba. Változás azonban nem látszik. Marad örök fiatal és nyomdaipari karbantartó továbbra is.

A péntek délelőtti program Röszkén zajlott. Az Unilever ottani gyárában volt üzemlátogatás és gyakorlati bemutató, ahol is a levespor-gyártás technológiája mellett a legkorszerűbb TPM karbantartási rendszer tanulmányozására volt lehetőség. Mivel ebben az üzemben higiéniai előírások miatt csak 2 csoportban volt lehetséges a látogatás, egyidejűleg szakmai előadás és vita zajlott ugyanebben a témában közeli művelődési ház kistermében. Dr. Péczely György és Molnár Péter (Reálszisztéma Dabasi Nyomda Rt.) vezetésével és provokatív szakmai felvetéseivel. A megválaszolandó kérdések még visszafelé Szegedre, a buszon, is visszhangzottak a résztvevők között.

Folytatás, jövő szeptemberben Gyomán vagy Veszprémben.

Dr. Horváth Csaba